45.- 46. fejezet

45. fejezet

Fordította: Jane

 

Fiamnak, aki megtölti a napjaimat szeretettel és örömmel.

Néztem, ahogy fiúból férfivé cseperedsz, és senki sem lehet büszkébb rád, azért a sok mindenért, amit elértél.

Amikor ezt olvasod, akkor én már nem leszek, de kérlek, tedd meg nekem, hogy mosolyogsz, hiszen tudod, hogy jó életem volt, amelyben az leckéket megtanultam és az áldásokat begyűjtöttem. Te jelentetted számomra a legnagyobb áldást, és örömmel hagylak magadra, tudva, hogy te is megtaláltad a saját áldásodat.

Most már tovább léphetek, hiszen tudom, hogy ha kinyitod a szíved és az életed, ahogyan tudom, hogy képes vagy megtenni, és megosztod a jót, a rosszat, az örömteli pillanatokat ezzel a kis kedves lánnyal az oldaladon, akkor soha nem leszel egyedül.

Tudom, hogy Chloeval meg fogod tapasztalni, hogy milyen csodás érzés, ha szeretnek, ha biztonságban vagy. Mindig minden jobb, ha van valaki, akivel megoszthatod a szerelmed és a boldogságod. Lényegében mindent. Erős nő, aki okos is, és önmagadért szeret. Azért a csodálatos Logan Hall-ért, akit én is oly nagyon szeretek.

Édesem, ő egy nagyon szerencsés lány.Ahogyan te is szerencsés vagy, hogy ott tudhatod őt magad mellett.

Áldásom adtam rá, minden tudásom, ami bennem lakozott, szóval mi veszíteni valód van, drága gyermekem? A legjobb dolgokat az életben nem lehet megvenni vagy eladni, a legjobb dolgokat szívből adják nekünk. Chloe neked akarja adni magát, és mindent, ami ezzel jár.

Ne legyél szomorú, hiszen mindig vigyázni fogok rád. Emlékezz rám az összes vicces, örült emléken keresztül, aztán kezdj el új emlékeket létrehozni a nővel, akit szeretsz.

Az élet csupán évek áthidalása, amelyek tele vannak reménnyel, szerelemmel és könnyekkel. De minden napban meg van a megfelelő idő és hely arra, hogy megtaláld a különleges pillanatot.

Köszönöm, hogy te voltál a büszkeségem és boldogságom, egy kis csomag szeretet gombócból indulva, egy szerető, törődő férfivá értél. Röpködök az örömtől és annyira piszkosul büszke vagyok arra, hogy a fiamnak hívhatlak.

Az örökkévalóságig szeretlek,

Anya

 

Bárcsak tudhatta volna.

46. fejezet

CHLOE

 

Fordította: Niky

 

Aznap este mindhármunkat cserbenhagytam.

Logan anyját, amikor megígértem, neki, hogy nem hagyom el.

Magát Logant, amikor kisétáltam onnan, a legnagyobb harcból, amelyben valaha része volt.

De legfőképpen cserbenhagytam magam.

Elsétáltam életem szerelme elől, tudván, hogy ő a világom. Elsétáltam attól a helytől, ahol a legboldogabb voltam, még a legnagyobb fájdalomban is.

Anya és apa ágyban voltak, amikor beléptem a bejárati ajtón. Megsimogattam Beano– t, de még ő is álmos volt, visszaesett az ágyába anélkül, hogy hozta volna a labdáját.

Felmásztam az emeletre, és már a hálószobám is idegennek tűnt számomra. Hideg ésüres volt, annak ellenére, hogy tele volt a dolgaimmal.

Volt egy kifakult, régi ágyneműm, amelyetévek óta szerettem, és a kedvencfőiskolás képeim a falakon voltak. Néhány régi plüssmackóm ült a szekrényen, és egy csillogó toll az asztalomon. Máskorelég lett volna–hogy haza rohanok a szüleimáltal nyújtott biztonságba, mint a kislány, aki leesik a biciklijéről.

De már nem voltam az a kislány.

Másnap reggel nem jutottam be a munkába – használhatatlan lettem volna, ha meg is próbáltam volna. Szerencsére Romi még mindig elérhető volt, hogy segítsen nekem, és átvegye a műszakot. Próbáltam egész nap felhívni Logant, üzeneteket hagytam neki. Nem válaszolt. Készen álltam arra, hogy odamenjek, és megpróbáljam a bejáratnál. Megnéztem a vonatokat, és felkészítettem magam az utazásra, és éppen készen álltam, hogy felvegyem a cipőmet, amikor hallottam, hogy üzenet érkezett a telefonomra.

„Térre van szükségem – mondta. – Kérlek, Chloe. Adj a teret.”

Bassza meg.

Leültem az ágyamra, és újra sírtam.

Nem tudtam, mit tegyek.

Jobban hiányzott Logan, mint gondoltam volna. Jackiet is hiányoltam vele együtt, mindketten eltűntek, mint egy szakadék a lelkemben. Próbáltam ezt a lehető legjobban elrejteni anya és apa elől, távolságot tartva, este csak egy falatot ettem a vacsoránál, és azt nyöszörögtem, hogy rossz a gyomrom.

Lefeküdtem a szobámban, de nem tudtam olvasni. Próbáltam aludni, de az sem sikerült.Még mindig ébren voltam, amikor az ébresztőm megszólalt reggel a következő munkanapra.A lábaim olyanok voltak, mint a kocsonya, amikor belevetettem magam a szokásos nővéregyenruhámba, a pulóveremet húzogatva, miközben végigrohantam az utcán.

Elértem a vonatot, bevetettem magam a kocsiba, és ledobtam magama legközelebbi ülésre,alig kaptam levegőt, amikor a vonat elindult.

Aztán azon tűnődtem, hogy mi a faszt keresek ott.

Hogy a picsába bírnám ki a napot egy olyan kórteremben, ami tele van emberekkel, akik kétségbeesetten próbálják átvészelni a saját bajukat?

Csak meg kell próbálnom.

Meg kell próbálnom Franklinért. A személyzetért és a betegekért.

És Dr. Logan Hallért.

A férfi, aki azt akarta, hogy segítsek a kórteremben, ahelyett, hogy neki segítenék.

Ki tudja, hogy csináltam, de megcsináltam. Visszafojtottam mindent, amit csak tudtam, kétségbeesetten zokogtam a vécében, amikor volt pár percem. Apró mosolyokat sikerült összehoznom, mindent beleadtam, hogy olyan őszinte legyek, mint amennyire csak lehetett, boldognak mutattam magam, még akkor is, ha belülminden darabokra tört.

A többi nővér tudta, hogy fájdalmas dolgon megyek keresztül. Már messziről látták.Romi félrehívott ebédidő előtt, és az arckifejezése többet mondott millió szónál.

-         Jól vagy, Chloe? Történt valami Dr. Hallal? Wendy azt mondta, hogy ezen a héten Dr. Edwards van bent helyette. És tudom, hogy fedeztelek… csak azt nem tudom, hogy mit fedeztem.

Már láttam Rachel Edwardsot a kórteremben, és nagyszerű volt. Tényleg nagyszerű. De közel sem volt olyan nagyszerű, mint Logan a Franklin Wardban.

-         Logan– nek van néhány öhm... problémája...– Mondtam, aztán megremegett az ajkam, ahogy felbehagytam a mondatot.

Behúzott a pihenőszobába, és egy szempillantás alatt szorosan átölelt.

-         Hé, kislány. Engedd ki magadból! Engedd ki – nyugtatott. – Mi a fene folyik itt?

Zihálva sírtam. Annyira elhúzódtam, hogy megvonjam a vállam, de ő nem engedett el, még csak félre sem nézett.

A barátom.

Ő volt a barátom.

Így hát elmondtam neki.

Dióhéjban elmondtam neki mindent. Elmondtam neki, hogy túl szerelmes vagyok Loganbe, és hogy életem végéig szerelmes leszek belé. Meséltem neki Jackie– ről, és hogy ő volt a leghihetetlenebb nő, akivel valaha találkoztam. Elmondtam neki, hogy elbúcsúztunk tőle, és hogy a szívem még mindig megszakad, de közel sem annyira, mint Logané.

Hallgatott, bólintott, és megint láttam, olyan tisztán, mint a nap, hogy a Franklin Ward személyzete mennyire képzett és mennyire támogatták, segítettek a veszteséggel, félelemmel és gyásszal küzdő embereket életük minden egyes munkanapján.

-         Menj oda, és mondd el Logannek, hogyan érzel – mondta. – Mondhatja, hogy térre van szüksége, de szüksége van rád, Chloe. Az biztos, hogy szüksége van rád. Senki sem legyőzhetetlen. Még Dr. Hall sem.

A könnyeimen keresztül frusztráltan ismét vállat vontam, mert hogyan tudnék érvelni? Hogyan tudnám rávenni, hogy meghallgasson, amikor még csak válaszolni sem hajlandó a hívásaimra?

Ennyit mondtam neki, de ő nem hagyta abba a bólogatást, a keze megragadta a vállamat.

-         Tedd, amit tenned kell, Chloe. Ha beszélni akarsz vele, akkor menj oda. Törd be az ajtaját, ha kell. Csak menj oda, és győződj meg róla, hogy tudja, hogyan érzel.

Imádtam a logikáját. Bólintottam, és lecsillapítottam a könnyeimet, és azt mondtam neki, hogy igaza van. Bármit megteszek, hogy beszéljek vele.

Elég magabiztos voltam, amikor elindultam Harrow– ból éjszaka a Redwood– bamenő vonaton. A vonat elhaladt Churchley mellett, és még mindig egyenletesen lélegzetem, a térdeim csak egy kicsit jártak, ahogy fészkelődtem az ülésben. Newstone jött és ment, és elkezdtem az ujjaimat csavargatni az ölemben, ahogyan magam elé képzeltem Logant kezében a zsebkendőjével.

Eastworth– nél az idegesség remegett a gyomromban, Jackie emlékeia szívemben táncoltak, és eléggé fájt ahhoz, hogy elakadjon a lélegzetem.

Wenton, Callow, majd a Sunnydale– i viadukt, és a fájdalom könnyei szúrtak.

Aztán Eddington és a régi életem következett. A régi életem, aminek vége volt. Annyira idegen és furcsa volt.

Aztán Redwood.

A vonat megérkezett a Redwood– i vasútállomásra.

Remegtek a lábaim, ahogy kiléptem a vagonból. Koncentráltam minden egyes lépésemre, ahogy a King Street felé tartottam, és a férfi felé, akit szerettem.

És ott volt. Logan háza.

Még mindig remegő lábakkal sétáltam fel az ösvényen.

Bekopogtam a bejárati ajtaján, és vártam. Nem válaszolt, ezért újra kopogtam, erősebben.

De nem volt válasz.

Hátra léptem, és felnéztem az ablakokra, de semmi jele nem volt életnek. Semmi.

Felhívtam a telefonját. Nincs válasz.

Megint kopogtam. Nincs felelet.

A postaládáján keresztül kiabáltam a nevét, de a hely még mindig csendes volt.

Szóval, ültem a küszöbön, és vártam, vártam, vártam. Mégsem volt semmi. Egyetlen hang sem jött az ajtó mögül.

Végül, egy üzenet jelzése miatt talpra ugrottam, telefonomért kapkodva. De az üzenet nem Logantől érkezett. Hanem Liamtől.

Csak gyere és vidd el a kibaszott cuccaidat, rendben? Komolyan mondom.Kidobom. Jobb, ha idetolod a segged, ha érdekel.

Nem érdekelt. Már nem.

A könnyeim újra eleredtek, és még egy utolsó kísérletet tettem a bejárati ajtón. Kiabáltam a nevét, teljes szívemből sírtam, de még mindig nem jött válasz.

Hideg volt odakint, ahogy a nap lement. Még egyszer megpróbáltam a telefonját. mielőtt rájöttem, hogy a semmibe kopogtatok, sírva feladtam, és legyőzötten indultam vissza a vasútállomásra.

Az utazás gyötrelmes volt. A zokogásom nem hagyott alább, egészen Halsey– ig. Alig kaptam levegőt, amikor átkeltem a gyepen. A szüleim éppen tévét néztek, amikor beléptem. Kimentettem magam és egyenesen a hálószobámba mentem, de este szolidan a tömör fához ütögettevalaki az ujjait, ezúttal anya volt az, akikopogtatott az ajtómon. Beengedtem, és megmutattam neki a könnyeimet teljes dicsőségükben.

-         Ó, Chloe! – mondta, átölelt és ringatott, úgy, ahogyan csak egy anya tudja a gyermekét.

Ez csak még nehezebbé tette, hogy Logannek mennyire hiányzott az ő anyukája.

Elmondtam a történetet az elejétől a végéig anyának, és ő meghallgatott. Elmondtam, hogy mennyire szeretem Dr. Hallt, és ő mosolygott.

– Akkor nem hagyd elmenni – mondta. – Bármibe is kerül, Chloe, ne hagyd elmenni. Ne, ha ennyire szereted őt.

A gyászomon és a félelmemen keresztül sikerült elmosolyodnom, ő pedig visszamosolygott rám, miközben könnyek törtek elő belőle.

– Mi történt az én kislányommal? – kérdezte. – Te már nem vagy kislány, ugye? Már nő vagy. Egy nő, aki ismeri az útját.

Bólintottam, és életemben először nem csavargattam az ujjaim az ölemben.

Igaza volt. Nő voltam.

És ismertem az utamat.

Egy szerelmes nő voltam, Logan Hallba.

És el fogom őt érni. El fogom.

Valamilyen módon, valahogy, leomlasztom a falait.